Gb
Previous
Kezdődik
2016. április 19. (K) , Marosffy Dániel

Lezajlott az első itthoni tájbringás hétvége, kezdődik a szezon!

Kicsit borús volt, kicsit szeles, kicsit hideg, de ez nem szegte a kedvét a versenyzőknek, akik négy különböző országból érkeztek Tata környékére a Magyar Kupa első két versenyére, melynek egyik napja egyből a Pontbegyűjtő OB is volt.

mtbo_tata

Az első nap egy normáltávnak tervezett hagyományos verseny volt Dunaszentmiklós mellett. Sajnos a verseny előtti eső nem tett jót a szintes terepnek, így a pályák időben kicsit hosszabbak lettek a tervezettnél. Ez kellően meg is adta az idei szezonkezdésnek a lendületet, de szoros küzdelmek alakultak ki, férfi felnőtt B kategóriában 107 perc után az első három helyezés fél percen belül sorakozott fel.

Az legerősebb pályát leggyorsabban a cseh Jan Graubner teljesítette, aki annyit fűzött hozzá a verseny végén, hogy jó volt, de a sár miatt nehezebb volt, mint amire számított. A harmadik helyen záró Bedő Csaba (BSC) is osztotta a véleményét:

„Ha tudom, hogy ez ennyi lesz, akkor viszek magammal gélt és egyéb túlélő felszerelést. Amire szükség is lett volna, mert több út volt a valóságban, mint a térképen Ha elveszek, kereshettek volna a többiek. Persze az erdészettel nem lehet mit kezdeni, meg az eső sem segít az útminőségekben, de azért lehetett volna jobb a térkép. Ebben a béta-teszt állapotban okozott meglepetéseket, na!”

A Bécsben élő és erre a napra idelátogató Keith Dawson az edzés és a kaland érdekében szintén a férfi elit pályán indult. Saját bevallása szerint nem nyerni jött és a következő gondolatokkal zárta a napot: „For a good training it was okay. A bit though, but really fun.” (Edzésnek jó volt. Kicsit erős, de élvezhető.)

Ha lett volna vesztese a napnak, akkor az Jordán Soma (DTC) lett volna, aki nemes egyszerűséggel elment a befutópont mellett. Szerencsére egy jó adag szarkazmussal az ilyen traumákat jól lehet kezelni.

mtbo_Megalodusz_A

Megalódusz Kupa, F21E pálya

Másnap a tatai tóvidék várta a mezőnyt. A CsTSz-ekről már ismert utak mellett a terep egy kis résszel gazdagodott, mely a Kálvária domb kőfejtőjét és a tópart egy új szakaszát tartalmazta izgalmas ösvénykékkel és kajla úthálózattal. No meg, az elengedhetetlen mocsarak, beszántott utak és az ösvényeken gubbasztó horgászok is nehezítették a versenyzők dolgát.

A versenynap aztán a pontbegyűjtő műfaj miatt is meghozta a maga érdekességeit. Mivel a térkép igen nagy volt, sok út le volt tiltva, valamint az autópálya és az Által-ér fix átjárási pontokat szabtak meg, ezért jöttek a meglepetések szépen sorban. Horváth Adrienn (Rehab SC) például bal lábban kelt fel aznap:

„Azzal kezdtem, hogy eltéptem a láncomat. Defektet tudok szerelni, de ezt magamtól verseny közben nem tudom megoldani. Szerencsére a rajtban kaptam segítséget és pótalkatrészt, így mehettem vissza a pontvadászatra. Jó sorrendet sikerült kitalálni, egész elégedett voltam vele. Csak sajnos az már a célban derült ki, hogy ebben a jó sorrendben a 31-es pont egyszerűen nem volt benne, pedig benne kellett volna legyen. Visszamentem érte, megfogtam, majd újra elmentem a célba. De legalább lett összetett eredményem a két napra.”

Az ominózus 31-es pontról Dosek Ágoston például bevállalta az „ismeretlent” és a vár felől kerülte a tavat, ami nem volt egyértelműen jó döntés. Mások meg a 47-es pontnál található műtárgynál próbálták meg a szerencséjüket és mentek be a szántóföldek és mocsarak közé.

mtbo_pontbegyujto_A

Pontbegyűjtő OB

A legtöbb pontot tartalmazó pályán ismét a cseh Jan Graubner bizonyult a leggyorsabbnak. Utána diadalmaskodott a rutin: Füzy Annának (OSC) sikerült még 70 percen belül teljesítenie a távot. (A női elit mezőny ugyanazon a pályán versenyzett, mint a férfi elit, férfi junior és férfi 40.) Viraszkó „Süti” Zoltán (DTC) magabiztosan győzött a férfiak között maga mögé utasítva Fekete Ágostont (ZTC), akinek a felnőtt mezőny még új, a bajnokság kedvéért nevezett csak felnőttben. Összetettben a legjobb magyarként az alábbiakat mondta:

Mindkét nap pályái izgalmasak és gondolkodtatóak voltak, de főleg az első napi terep tetszett. A meredek emelkedőkön értékes másodperceket tudtam hozni az ellenfeleimhez képest. Egy nagyobb hibát ejtettem, egy útvonalválasztásos átmeneten 2 percet kaptam a többiektől, mivel túl nagyot kerültem. A második nap is jól sikerült a pontfogási sorrend megválasztása, így bár az elején küzdöttem a sárral, a pálya felétől csak száguldanom kellett. Nagyon tetszett, hogy még a városi részen is izgalmasra sikeredett a pálya, volt min gondolkozni menet közben. Összességben nagyon elégedett voltam az eredménnyel, remélem, sikerül fenntartani ezt a formát az elkövetkezendő versenyeken is.”

A hétvége szezonkezdésnek jó volt, reméljük, hogy legközelebb az idő is jobb lesz.

Szombati eredmények

Vasárnapi eredmények

Logo_general_mtbohu
Film
1 Április 14. Nemesvámos
2 Április 15. Nemesvámos
3 Május 12. Sastin straze (SK)
4 Május 13. Sastin straze (SK)
5 Június 2. (A)
6 Június 3. (A)
7 Július 21. Veszprém megye
8 Július 21. Veszprém megye
9 Július 22. Veszprém megye
10 Szeptember 8. Nagybánya (RO)
11 Szeptember 9. Nagybánya (RO)
12 Október 6. Sopron
13 Október 7. Sopron

A 2016-os sorozat végeredménye az alábbi táblázatban tekinthető meg:

Excel

Korábbi évek: 2015 2014 2013, 2012, 2011