Gb
Previous
Hogyan kezdjünk tájbringázni? - A tájékozódás
2011. május 24. (K), Füzy Anna és Marosffy Dániel

Több futótól hallottam már vissza, hogy azért nem érdekli őket a tájbringa, mert nem tartják kihívásnak a pályát. Nos, ilyet csak az mond, aki még nem próbálta, mert a tapasztalat ugyanakkor az, hogy tájfutóként is nagyon rutinos versenyzők perceket hagynak egy-egy pályában, átlagban többet, mint futóként, ami elsőre meglepő lehet, de van magyarázata. Bringával tájékozódni ugyanis egyáltalán nem könnyű.

Miután túlestünk a kerékpár bemutatásán és a térképtartók titkain, sorozatunk harmadik része következik, amely azt járja körül, hogy miben különbözik a kerékpáros tájékozódás a sima futótól. Kezdjük mindjárt a térképpel.

Térképjelek

A bringás térkép egyenes ági leszármazottja a tájfutónak, így nem kell sok fantázia a kiismeréséhez. Amiben különbözik, az elsősorban az utak jelölése, melyek primer célja a haladás sebességének előre jelzése. Régebben ezt három, újabban négy fokozatban adja meg a jelkulcs, ehhez jön még egy másik dimenzió, az út vastagsága (tehát ösvény vagy út), így végül is hat vagy - egyre inkább - nyolc jelöléssel találkozhatunk, már az aszfaltutak változatlan skáláján túl.

Tipikus, rohanós dózer (azaz vastag, folytonos)

Dolgozik az erdészet. Így lesz a szaggatottból egyre rövidebb, akár már pöttyözöttre esélyes.

Gyökeres, köves, azaz vékony pöttyözött ösvény. Ezen szép feladat haladni, és térképet olvasni.

Folytonos, vastag: szép nagy dózer, amelyen autóval is egész jól lehetne haladni, úgyhogy, amennyiben a domborzat is megengedi, válthatunk nagytányérra.
Hosszú szaggatott, vastag: jobb karban levő szekérút, amely alig lassabb az előzőnél, de azért már tagadhatatlanul terep.
Rövid szaggatott, vastag: átlagos erdei út, amely esetenként már kellemetlen is lehet, de még két keréken biztonsággal járható.
Pöttyözött, vastag: általában elhagyott erdészeti utak, melyeket benőtt a növényzet, vagy rettenetes köves, esetleg nyomvájús, gyökeres, vagy mindez együtt. Ilyen szakaszokon a tolás is erősen esélyes, az élvezetes bringázás pedig kizárt.
Folytonos vékony: ritka, de annál nagyobb élmény. Az igazi élménybringás ösvény, szaknyelven single-track. Gyors és imádni való.
Hosszú szaggatott, vékony: továbbra is ösvény, de már kezd technikássá válni, itt-ott egy-egy vízmosás vagy kő, semmi komoly, de azért már figyelni kell. A tempót kicsit visszafogja.
Rövid szaggatott, vékony: a vérbeli bringások öröme, mert ide már ügyesség is kell, de akinek van ilyenje, az ezt élvezi a legjobban. Persze, ennek ára van, gyors haladásra nem számíthatunk.
Pöttyözött, vékony: az olyan ösvény-maradványok, melyeket lassan átad a természet a feledésnek, vagy egyértelműen gyalogosok által használt nyomok, csapások. Ne számítsunk semmi jóra, esetenként észrevenni is nehéz, és nem biztos, hogy baj, ha elmulasztottuk.

Az út-jelek eleve vastagabbak a futásban megszokotthoz képest, ennek nyilvánvaló oka a jobb láthatóság. A következő meglepetés, hogy a térképen a fekete szín kizárólag az utak számára van fenntartva, minden egyéb, futó szempontból feketével rajzolandó objektum itt szürke, persze ettől nehezebb ezeket észrevenni, de legalább nem nézzük dózerútnak a sziklafalat, vagy szekérútnak a házsort. A kerítések és apróbb objektumok (pl. magasles, kis ház) esetében ez egyértelmű szívás, de valamit valamiért.

A térkép egyébként is kissé lebutított egy tájfutó térképhez képest – irreleváns objektumok nem kerülnek rá, kit érdekel pl. egy rókavár az erdő közepén? Hasonlóképpen áldozata lett az egyszerűsítésnek a növényzet, amely egyetlen zöldet ismer, ez az a bozót, amelyen már nem tanácsos megindulni keresztbe. Nagyjából átfogja a futó jelkulcs háromféle zöldjét, hiszen egy kerékpárral a nyakban már majdnem mindegy, hogy szolid cserjeszinttel, vagy egy vadrózsa-dzsungellel kell-e megküzdeni.

Említést kell még tenni két speciális jelről, melyek közül az egyik ugyan megtalálható a futó jelkulcsban is, de kevesebbet szokták alkalmazni:

Tiltott út. Bármi is az oka, fogadjuk el. Még akkor is, ha nem tűnik veszélyesnek, mert a használata nem fair azokkal szemben, akik komolyan is veszik a tiltást. Amúgy a rendezők hajlamosak az ilyet ellenőrizni, és akkor kellemetlen magyarázkodásnak is diszkó a vége.
Ugyanaz pontszerű jellel. Itt áthaladni tilos.
Akadály. Bármi lehet, amiről jobb előre tudni, mert csúnya bukó lehet belőle: jellemzően kidőlt fa vagy sorompó, esetleg árok.

És végül a jó hír: a térképen a pontok mellé van írva a kód is, tehát nem kell szimbollal szerencsétlenkedni. Amúgy is minden pont út vagy útelágazás, nincs szükség további magyarázatra.

Útvonalválasztás

A futó tájékozódáshoz hasonlóan a feladat itt is az útvonal kiválasztásából, majd végrehajtásából áll, de az arányok teljesen mások. A végrehajtás sok esetben egészen egyszerű(nek tűnik), viszont az néha utólag is vita tárgyát képezi, hogy melyik volt a vétel útvonal, a különböző megoldások pedig akár több perces eltéréseket is eredményezhetnek.

Az útvonalválasztás itt szó szerint utak kiválasztását jelenti, mert az átvágás ritka, általában nem is éri meg, sok esetben meg egyszerűen tilos (ez a másik, aminek megsértéséért vadabb helyeken - pl. Ausztria - előszeretettel meszelnek). Tájfutóknak ez egy ideig komoly lelki válságot okozhat, de idővel el lehet szakadni a lila dózer vonzásától, és a szem rááll az egészen bizarr, nagyobb kerülőkre is. (Megvan ennek az ellentéte is, sok bringás tájékozódás után hajlamos az ember futva is mindent megkerülni. Ezt persze csak addig csinálja, amíg nagyon el nem fárad.)

Egy átmenet futó (kék) illetve bringás szemmel (piros). Megéri kerülni.

Érdemes szem előtt tartani hogy bringával sokkal nagyobb a sebesség ingadozása. Míg gyalog a séta (mondjuk 12 perces) és a sprint (3 perces) között csak durván 4x-es a szorzó, addig egy tolással nehezített mászás simán lehet 4-5 km/h (mi inkább ebben számolunk), a vad lejtőzés pedig ennek akár a 10-szerese. Ergo többet kell a gyors haladásra optimalizálni (jobb utakon illetve lefelé), vagyis sokkal nagyobbakat lehet kerülni.

Végrehajtás

Ha megvan az üdvözítő útvonal, akkor annak kivitelezése viszont már könnyebb, mint futásnál. Illetve ez csak részben igaz. Igen, maga a feladat szinte a gyerekpályákat idézi: egy-két útelágazás, és már ott is vagyunk. De ez sem olyan szép, mint amilyennek hangzik, ugyanis a futáshoz képest töredék idő áll rendelkezésre, hogy az információt feldolgozzuk. Térképet nézni egy bizonyos tempó felett lehetetlen, csak egy csúnya esést kockáztat, aki mégis megpróbálja, így - hacsak nem állunk meg rendszeresen, ami értelemszerűen veszteség - szinte villanásnyi idők alatt kell a térképi információt feldolgozni és a döntéseket meghozni, miközben mondjuk egy köves lejtőt is túl kell élni.

Hasonlóan kevés idő van a tereptárgyak felismerésére is, egész ösvény-beágazások tudnak gonoszul megbújni a szegélynövényzetben, és aki éppen negyvennel rohan lefelé, nem biztos, hogy az ilyet észreveszi, legyen bármilyen egyszerű a feladat papíron.

Nem kicsit kellemetlen, hogy a térkép nincs kézben, így már sok esetben az is kihívás, hogy az ember megtalálja az átmenetet. Felértékelődik tehát a memória szerepe, a vérbeli tájbringások igazából csak ritkán, átmenetenként egyszer-kétszer néznek térképet, azon kívül igyekeznek fejben tartani a látottakat és úgy navigálni. Ezt esetenként az autós navigációk stílusába fel is lehet mondani magunknak: "A második ösvénynél fordulj balra, majd az elsőnél jobbra. Érkezés a ponthoz." Persze, a memória még a legjobb fejek esetében is véges, komplikáltabb átmenetek esetében kizárt, hogy valaki egybe betanulja mind a - mondjuk - 15 elágazást, ilyenkor az átmenet felosztása segít kisebb, emészthető szakaszokra.

Egy bonyolultabb átmenet. Ezt jegyezze meg, akinek hat anyja van.

A fentiek fényében érdemes tehát elővenni újra a bevezetőben említett, ellentmondásnak tűnő megállapítást: miért van az, hogy bár egyszerűbb a pálya, mégis többet hibáznak a bringások, mint a futók. Mert:
- Az útvonalválasztással eleve nagyobbat lehet hibázni.
- Illetve menet közben sem nagyon van kis hiba, nem másodpercnyi veszteségekről van szó egy-egy kisebb mellémenésnél, hanem percekről, ha az ember rosszul emlékezett, esetleg nem vett észre vagy rosszul értékelt valamit.

Tehát a kerékpáros tájékozódás egyáltalán nem egyszerű. Mondjuk inkább, hogy más: a futó kelléktárból csak egy kis részt vesz át, de azt végtelen precízre finomítja. Ennek szélső értékei talán az alföldi versenyek, ahol már olyanokon is agyalnak a versenyzők, hogy minél kevesebb kanyar legyen az útvonalban (hiszen az mind fékezéssel, ergo idővesztességgel jár), illetve, hogy ne kelljen megfordulni a pontnál.

Végső soron itt az tájékozódik jól, aki megtalálja a minimális információ-felvétel és a minimális hiba közötti optimális egyensúlyt. Tulajdonképpen így van ez futó tájékozódásban is, csak ott nem ennyire feltűnő. Már ezért is érdemes kipróbálni.

A plusz élmény meg maga a bringa, amelynek kezelésére nem tértünk ki a sorozattal (ez túl nagy falat lett volna, meg nem is az a téma, amit könyvből lehet tanulni). Csak annyit mondanék, hogy lefelé magától megy. Azért ez nagy előny.

És persze verseny után egy csomót lehet beszélgetni az útvonalakról. Itt éppen 4 világbajnok egyeztet.

Vba2
Film
1 Április 1. Csopak
2 Április 2. Csopak
3 Április 8. Slovenij Gradec (SLO)
4 Április 9. Slovenij Gradec (SLO)
5 Április 22. Welten (A)
6 Április 23. Welten (A)
7 Április 29. Veszprém - Márkó
8 Április 30. Veszprém - Márkó
9 Július 22. Zebegény
10 Július 23. Zebegény
11 Augusztus 12. Nagybánya (RO)
12 Augusztus 13. Nagybánya (RO)
13 Szeptember 2. Pákozd
14 Szeptember 3. Pákozd
15 Szeptember 9. Miskolc
16 Szeptember 10. Miskolc
17 Szeptember 23. Cserszegtomaj
18 Szeptember 24. Cserszegtomaj

A 2016-os sorozat végeredménye az alábbi táblázatban tekinthető meg:

Excel

Korábbi évek: 2015 2014 2013, 2012, 2011