|
2011. szeptember 6. (K)
Nemrég a tájkerékpáros szakág felgyűrve inge ujját nekigyűrkőzött, hogy megmutassa, mit is tud hazai közegben - mert hogy nemzetköziben mit tud, arra az elmúlt három évben már egész jó példák voltak két VK és egy WRE formájában. A nagy kísérlet pedig a Középtávú OB lesz, most vasárnap, Balatonalmádiban, illetve annak külterületén.
![]() 2011. augusztus 29. (H)
A Világbajnokság záró számaként a legrövidebb verseny is lebonyolításra került. A helyszín Sossano falu velodrom-ja, azaz épített kerékpáros pályája, maga a falu, illetve a fölötte elterülő szőlőhegy. A verseny így rendkívül kétarcúra sikerült: a pálya első fele a lapos településen, utcákon zajlott, majd ezután egyetlen steiggel ment fel a szőlőhegyre, ahonnan rendkívül sűrű, már-már olvashatatlan úthálózaton jött vissza a célba. Itt súlyos veszteségeket okozhatott a legkisebb figyelmetlenség is.
![]() 2011. augusztus 26. (P)
A sorsüldözött magyar tájkerékpáros váltók történelmének talán mélypontját sikerült ma elérni az olaszországi Világbajnokságon. A női váltó ki se tudott állni, később, mikor a semmivel sem erősebb szlovák váltó bronzérmes lett, a szintén egyenrangúnak tartott litvánok mögött, páran súlyos kifejezésekre ragadtatták magukat.
![]() 2011. augusztus 25. (Cs)
A VB középtávú számában Füzy Anna beállította eddigi legjobb helyezését, amelyet egyébként már kétszer is elért: a 2005-ös besztercebányai VB középtávja illetve a 2008-as lengyel VB sprint száma után ismét ötödik lett. A dobogó is tele volt történelmi nevekkel: Michi Gigon (AUT) hetedszer lett világbajnok, illetve Anna Kaminska (POL) és Rikke Kornvig (DEN) is ismerős a dobogón.
![]() 2011. augusztus 24. (Sze)
Két okból is kiérdemelte a verseny ezt a címet: egyrészt extrém volt a meleg - 37 fok még Izraelben is szép teljesítménynek számított, de ott legalább erre készült a mezőny lélekben - másrészt pedig, főleg a szintnek hála, extrém győztesidők születtek, e szempontból a junior fiú pálya sokatmondó: csak az első két helyezettnek sikerült két órán belül jönni.
![]() 2011. augusztus 19. (P)
Eljött az idő, a kerékpáros szakág is Világbajnokságot rendez, felnőttet és juniort egyszerre. Helyileg Olaszországban, Vicenza környékén, időben pedig az augusztus 22-vel kezdődő héten. Természetesen mi is erősen érdekeltek vagyunk, a magyar csapat nagyjából hasonló létszámmal képviselteti magát, mint tavaly Portugáliában, és reméljük, hogy minimum olyan jól is sikerül majd, ha nem jobban.
![]() 2011. augusztus 9. (K)
Úgy illik, hogy az ország leghosszabb bajnoksága egyben a legkeményebb is legyen, és bár még hátra van a középtávú, valószínű, hogy a gelsén megrendezett verseny ennek a követelménynek eleget tett. Az amúgy is elég morózus - bozótos, szintes, nehezen tekerhető - terep az előző napok esőzéseitől még zordabbá vált, sár és jókora pocsolyák is hátráltatták a haladást. Ennélfogva a papíron nem is túl vad pályaadatok ténylegesen hosszútávhoz méltó győztesidőkhöz vezettek.
![]() 2011. július 27. (Sze)
Idén - az eddigi Csillebérci helyszínről - a 24 órás mountain bike váltó verseny átkerült Zánkára, az egykori úttörőtábor területére. Az időpontot is megváltoztatták: a nyár közepére rakták a versenyt szeptember közepe helyett, ami annyi változást mindenképen hozott, hogy egy-két profi csapat nem tette látogatását a versenyen, de ez legyen az ő bajuk. Ettől függetlenül 71 csapat plusz 16 egyéni induló (ebből egy lány) és 19 duó állt rajthoz.
![]() 2011. július 20. (Sze)
Újabb OB-t tudhat maga mögött a magyar tájbringa. Nagykovácsi környéke adott otthont a 2011. évi Váltóbajnokságnak. Idén 10 tiszta, tehát bajnokságba számító váltó mérkőzött egymással, amelyből - talán a papírformának is megfelelően - a KST / VKE Nelson párosa a Horváth fivérek (Gergő és Marcell) végeztek az első helyen, őket a Tipo (Hajdú Martin, Tóth Tamás) és a Hegyisport Szentendre (Zentai László, Jankó Tamás) kettőse követte.
![]() 2011. július 19. (K)
2011-ben Nove Hrady városka környéke adott otthont a 11. Merida Bike Adventure-nek. Mivel a csehek ugyan ennek a hétnek az elején tartották a Plzeni 5 napost is, ezért már a honlapokon is együtt reklámozták a két versenyt, mint egy igazi jó tájbringa hetet.
![]() |
|


















